Gali László

1966-ban szereztem magyar-történelem tanári és népművelő előadói diplomát a Kossuth Lajos Tudom egyetemen. 1971-ig tanár voltam Budapesten. 1971-76-ig a Színház-és Filmművészeti Főiskola Színházszervezői tagozatára jártam. Mesterem Major Tamás volt. A főiskolát kitüntetéses diplomával fejeztem be. A Magyar Televízióhoz szerződtem és párhuzamosan a Pécsi Nemzeti Színház majd a Kecskeméti Katona József Színház rendezője lettem. 1979-ben kineveztek a debreceni Csokonai Színház igazgatójává, majd főrendezőjévé is.
1986-96-ig az egri Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője voltam. Megalapítottam az önálló társulatot. A színház örökös tagja vagyok.
1982-ben Jászai-díjjal tüntettek ki.
Egész pályafutásomon végigvonult a kettőség: a színházvezetés, valamint a tanítás szeretete, összhangja.
Színházvezetőként, közel negyven éve stúdiót, tanodát alapítottam és működtettem.
Nyugdíjas rendezőként húsz éve tanítok fiatal pályakezdőket: örömmel, mert sokat tanulok tőlük.
További információ itt.