Beszélgetés művész tanárainkkal  III. rész

Abban hiszek, hogyha
én élvezem azt, amit csinálok,
akkor azt mások is szeretni fogják

A korlátozások idején Kökényessy Ági színművésznő tanárunkkal is beszélgettünk.
Kíváncsi vagy, hogy milyen nehézségekkel szembesül néha a szinkronizálás során? Vagy esetleg, hogy milyen darabokkal készül a végzős osztálya? Interjúnkból megtudhatod!

- Köztudott tény veled kapcsolatban, hogy rengeteget dolgozol, gyakorlatilag minden perced be van osztva. Hogy élted meg az elmúlt év korlátozásaiból fakadó kényszerpihenőt? Mivel töltöd napjaidat ezekben a vészterhes időkben?

- Rémesen unom, de hála istennek a tanítás egy része megmaradt, már ami az online térben zajlik. Sajnos előadásom nincs, csupán februárig volt dolgom, addig próbáltam is, azóta pedig tengek-lengek, keresem a helyemet, de őszintén megmondom, hogy nem nagyon találom. Az esték a legnehezebbek, ilyenkor körbe-körbe járkálok a konyhában és próbálom levezetni azt az energiát, ami normális esetben egy előadáshoz szükséges. De futok minden nap, az abszolút megmaradt, illetve szinkron munkákból is akad egy nagyon pici. De valójában rendkívül nehezen viselem ezt az időszakot.

- Művész családból származol, édesanyád színésznő, édesapád televíziós rendező. Volt valaha más opció számodra, minthogy színésznő legyél?

- Nem, soha. Ez volt az egyetlen variációs lehetőségem, olyannyira, hogy mikor gimnáziumban három alternatívát kellett megadnom a továbbtanulásra vonatkozóan, én mind a három helyre a színművészetit írtam be, aztán persze szóltak, hogy ez így nem lesz jó, akkor a bölcsészkart és a jogi egyetemet is megjelöltem, de alapvetően nem volt más opcióm.

- Ha jól tudom, akkor négyéves korod óta szinkronizálsz, kis túlzással gyakorlatilag nincs olyan ember az országban, aki ne ismerné a hangodat. Melyik szinkronos munkád áll a legközelebb a szívedhez, illetve volt- e olyan munkád, amivel igencsak meggyűlt a bajod?

- Van egy színésznő, akit én nagyon szeretek szinkronizálni, persze van több is, de akit a legjobban szeretek, őt úgy hívják, hogy Mary-Louise Parker. Vele csináltam egy sorozatot, azt szerettem a legjobban. Illetve aztán két nagy filmet is csináltam, amiben benne volt, a RED 1 és RED 2, azokat is imádtam. Amivel meggyűlik a bajom sokszor, azok a reklámok, ahol egy külföldi megrendelő próbál beleszólni a magyar anyanyelv rejtelmeibe, hogy hová tegyem a hangsúlyt, ezek a pillanatok szoktak picit kínosak lenni, de manapság egyre kevesebb ilyen helyzet adódik, mert általában most már magyar emberek jönnek és ők instruálnak, hogy hogyan, s mit mondjunk, tehát ez már így egy fokkal könnyebb.

- Jelenleg három színházban is játszol, a Madách Színházban, az Újszínházban és a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban. Közben több helyen tanítasz és rendezel. Van- e olyan dolog, amit még feltétlenül szeretnél megvalósítani szakmailag?

- Nincs. Én igazából sosem terveztem előre. Amilyen lehetőséget hoz az élet, azt én általában elvállalom. Ha nincsen időm, akkor mondok csak nemet. Úgy gondolom, hogy munkából munka lehet, minden munka egy jó lehetőség a fejlődésre, tehát nálam ez pusztán idő függvénye, hogy mit vállalok el, vagy sem.

- Kik azok a művészek, tanárok, rendezők, akik a legnagyobb hatással voltak rád eddigi pályafutásod során?

- A főiskolai mestereimet tudnám felsorolni első körben, én Szirtes Tamás osztályában végeztem, nagyon sokat tanultunk tőle. Akik még meghatározó szerepet töltöttek be az életemben, az Kállai Ferenc és Sztankay István voltak, mind a ketten színészmesterséget tanítottak nekünk.

- Mik azok a legfontosabb üzenetek, amelyeket a tanítványaidnak át szoktál adni? Amikben a legjobban hiszel?

- Úgy gondolom, hogy ami ehhez a szakmához elsődlegesen szükséges, az az önbizalom. Ez egy exhibicionista szakma, lássuk be, nem működik önbizalom nélkül. Az önbizalom megszerzése viszont csak a saját magunkkal való kibéküléssel szerezhető meg. Abban hiszek, hogyha én élvezem azt, amit csinálok, akkor azt mások is szeretni fogják. Mondjuk azok az emberek, akik az előadást nézik. Ez talán a legfontosabb dolog, amit megpróbálok minden diákomnak átadni.

- Most végzős a musical osztályod. Milyen volt velük az elmúlt három éved? Mesélsz róla egy picit?

- Gyönyörű három év volt, rengeteget dolgoztak, borzasztóan sokat fejlődtek. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy mind énekben, mind tánctudásban milyen fejlődésen mentek keresztül, és most már teljes értékű színházi produkciókat csinálunk. Aki kíváncsi, meg lehet nézni! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire büszke vagyok rájuk!

- Mivel készültök az év végi nagy vizsgára?

- Az év végi nagy vizsgánk a Hair, persze zanzásítva, rövidítve, illetve az Apácák. Sokan vagyunk, tehát külön szempont volt, hogy olyan előadásokat vigyünk színre, ahol mindenki meg tudja mutatni saját magát. Nagy szerencsénkre egy különleges helyszínen, a Gödöllői Grassalkovich Kastélyban lesz a bemutatónk. Nagyon várjuk már mindannyian!