GYERMEK KÉPZÉS


GYERMEK KÉPZÉS 

Szeretnénk lehetőséget és tapasztalatot nyújtani azoknak a gyermekeknek, akik érdeklődnek a színház valamint a szinkronizálás iránt és szeretnének megismerkedni a színházművészettel, a színészmesterséggel és a kulisszák mögött zajló munkákkal. Fontosnak tartjuk a gyermekek beszéd és kommunikációs készségfejlesztését, növelni szeretnénk az önbizalmukat, a művészi kifejező készségüket, szakma iránti alázatukat, mozgáskultúrájukat, testtudatukat, személyiségüket, előadói és önkifejező képességüket. Bátrabbá és tudatosabbá teszi őket a színház és a színészmesterség művészete, akármi is legyen jövőbeli hivatásuk. Diákjaink megtanulják, hogy milyen a színházi fegyelem, hogyan működik egy társulat.

Felnőtt szinkron képzésünk mellett:

Gyermek szinkronképzésünk 2018 novemberben indul saját stúdiónkban!!!! 


A szinkronizálás  során egy már meglévő kép- és hanganyaghoz általában az eredetitől eltérő nyelven új dialógusokat veszünk fel lecserélve az eredetit.

  • Ezen belül a diákok megtanulják:
  • a klasszikus: szinkronizálás (szinkron), melynek során a meglévő képanyag idegen nyelvű beszéd (dialógus) sávját teljes egészében eltávolítva teljesen új dialógusokat vesznek fel. Ez megszokott metódusa különböző mozi, illetve tv-filmek, tv-sorozatok, reklámfilmek stb. magyarításának.
  • A hangalámondás műfaját, melynek során az eredeti képanyag - általában idegen nyelvű - hanganyagát lehalkítva rögzítenek a hanganyaghoz újabb dialógusokat, párbeszédeket stb. Hangalámondással általában dokumentumfilmekben találkozhatunk, bár Magyarországon a VHS-korszakban sokszor jellemzőek voltak az ún. "alábeszélős" filmek.
  • Foglalkozunk még: utószinkronnal, amikor az eredeti (hang)felvételben keletkezett zavar miatt - közlekedés zaja, állathangok, különböző gépek által keltett zajok stb. - az eredeti dialógusok használhatatlanná válnak; ezek helyett rögzítik újra őket. Angol nyelvterületen ezt ADR-nek nevezik.


Az órák alatt elsajátítható készségek:

  • Színészmesterség
  • Beszédtechnika
  • Non-verbális és verbális kommunikáció
  • Ének-hangképzés
  • Filmkészítés
  • Színpadi mozgás
  • Színpadi tánc
  • Szinkron gyakorlat
  • Színpadi gyakorlat
  • Csapatépítés

Felvételi folyamatosan egész évben!

Fontosnak tartjuk:

A fegyelmet, igazságos és határozott munkát, szeretetben együttműködést mindamellett, hogy a gyermek végig gyermek maradhasson. Színházi gyermek képzéseink hétköznapi és szombati napokon zajlanak teljes színházi és iskolai évadban. Fellépési lehetőséget minimum minden negyed évben biztosítunk. Szeretettel látunk minden kedves érdeklődőt. 


Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék                                 gyerekelőadás (2016-os vizsga)

zenés-színész osztály vizsgaelőadás
zenés-színész osztály vizsgaelőadás

Csukás István: Ágacsaka - zenés színmű - Kökényessy Ágnes rendezésében - 2018 Musical osztály vizsgaelőadás

Óz a nagy varázsló                  zenés színdarab (2016-os vizsga)

Gyermek színházi előadás - Seszták Szidónia rendezésében (2018)

Grease Ifjúsági osztály musical vizsga (2016)

Gyermek színházi előadás -      Kroó Ádám rendezésében (2018)